Bioptron Lámpa Fülgyulladás Szín: Bioptron Lámpa Használati Utasítás

Kísérletek sora bizonyítja a polarizált fény hatékonyságát, vagyis hogy képes gyorsítani a sejtek, s ezáltal a testfelületek regenerációját és gyógyulását. A felgyorsult sejttevékenység eredménye a szaporább szövetképződés. A kollagén rostok hamarabb lerakódnak, ezzel egészséges, új szövetek jönnek létre. A szinte mindenki által ismert, elsőként gyártott, polarizált fénnyel gyógyító fényterápiás lámpa a Bioptron lámpa. Ezt a nagynevű Zepter cég tette világszerte ismertté, de azt már nem sokan tudják, hogy a működési elvet először bizonyító, az első lámpát kikísérletező ember egy magyar fizikus, Fenyő Márta. Ő vette észre, hogy összefüggés van a polarizált fény sugárzása és a sebek gyorsabb gyógyulása között. Mindez a Sugárbiológiai Intézetben végzett kitartó kutatásai eredménye. Fenyő hamar eladta szabadalmát egy svájci cégnek, mivel ő maga nem talált befektetőt a gyártáshoz. Ez a cég Bioptron néven kezdett a termék forgalmazásába, majd miután felvásárolta a céget egy még nagyobb befektető (a világszerte ismert edényes cég), már semmi nem állhatott a népszerűség útjába.

  1. Kalibrálás
  2. 06.3.Fényterápia - REXTRA Orvosi Műszer Szaküzlet

Kalibrálás

06.3.Fényterápia - REXTRA Orvosi Műszer Szaküzlet

VálaszMa már a felnőttek számára a nagy, kozmetikai készítményeket gyártó cégek palettáján szerepelnek szeplőt halványító krémek. Ezeket a krémeket egész évben, vagy már a napfényes időszak előtt lehet és kell is használni, emellett a tavaszi hónapoktól ún. fényvédő krémek használatát is javasolják. Erre egyébként is fokozottan szüksége lenne minden gyermeknek, különösen a fehér bőrű, szeplős kicsiknek. Hogy ezek kisgyermekkorban használhatók-e, ill. eredményesek-e, erre vonatkozó ismereteim nincsenek. Kérdésükkel keressenek fel tehát gyermekbőrgyógyász szakorvost, aki a krémek esetleges használatáról nyilatkozik. Én úgy gondolom, hogy nagy reményeket azonban ne fűzzenek ezekhez, ezek nem csodaszerek, csak halványítanak. Kisfiuknál (számtalan, valamint pici kor óta fennálló) ez genetikai adottság, amivel meg kell barátkozniuk, és segíteni kell neki is ennek elfogadásában. Gömöri Ágnes Egy olyan problémám lenne, ami gyerekemnél születése óta fennáll, de igazán magyaráza... Egy olyan problémám lenne, ami gyerekemnél születése óta fennáll, de igazán magyarázatot még nem kaptam rá és az eddigi gyógymódok is csak időlegesek voltak.

  • Bioptron lámpa fülgyulladás szn 1
  • Active Light fényterápiás lámpa - Próbababák
  • Bioptron lámpa fülgyulladás szn 3
  • Bioptron lámpa fülgyulladás sin city
  • Bioptron lámpa fülgyulladás szín kódok
January 5, 2023, 8:00 pm