Nemes Nagy Ágnes Kollégium Székesfehérvár - Nemes Nagy Ágnes Kollégium - Székesfehérvári Hírhatár
A támogatásról minden év decemberében a tantestület dönt. A döntés-előkészítés, a döntés menete: - A csoportvezető tanár, ismerve a tanulók családi hátterét, a csoport diákvezetőségét is bevonva, írásbeli javaslatot tesz – indoklással – a személyekre és a kedvezmény százalékos mértékére 25; 50 vagy 75%. - A megnevezett tanulók – amennyiben a támogatást kérik – a szülőkkel egy adatlapot, kérvényt töltenek ki, melyen a szülő felelősen nyilatkozik anyagi viszonyairól is. - A javaslatokat (az adatlapokkal, igazolásokkal és kérvényekkel együtt) a kollégium gyermek- és ifjúságvédelmi feladatokkal megbízott pedagógusa intézményi szinten összesíti, rangsorolja, majd a kollégium vezetése elé terjeszti. - A kérvényeket, visszaérkezésük után a DÖK a gyermek- és ifjúságvédelmi pedagógus jelenlétében véleményezi. - A fenti előkészítés után a javaslatokról – külön-külön – a tantestület dönt. A döntés egy gazdasági évre szól, de új tanulók rendkívül indokolt esetben szeptembertől decemberig is kaphatnak kedvezményt.
- Nemes nagy ágnes művészeti szakgimnázium
- Kollégium - Kodolányi János Gimnázium
- Nemes Nagy Ágnes Kollégium - FEOL
- Székesfehérvár Városportál - Önálló kollégiumok
Nemes nagy ágnes művészeti szakgimnázium
NEMES NAGY ÁGNES KOLLÉGIUM SZÉKESFEHÉRVÁR -5- HÁZIREND Minden kollégista választó és választható a diákönkormányzatban, valamint érdekképviseletért fordulhat a diákönkormányzathoz. A DÖK évi két alkalommal délután "DÖK napot" tart. 11 Érdekegyeztetéshez, érdekképviselethez való jog A kollégisták érdekképviseletét a DÖK látja el. Minden olyan esetben, amikor valamilyen - a tanulókat közvetlenül érintő döntést - egyeztető tárgyalások előznek meg, a tanulók képviseletében a DÖK vezetői tárgyalnak. Amennyiben a kollégium nagyobb csoportja kéri, úgy a javasolt kérdést, felvetett problémát napirendre kell tűzni. A DÖK képviselőjének joga van részt venni olyan tantestületi értekezleten, amelynek témája a tanulói jogok érvényesítése és a kötelességek teljesítése. 12 A vélemény-nyilvánításhoz való jog Minden kollégista joga, hogy szervezett formában, a tanévenként három alkalommal megrendezésre kerülő közgyűlésen mondja el véleményét az életüket érintő kérdésekről, a vele kapcsolatba kerülő felnőttek munkájáról.
Kollégium - Kodolányi János Gimnázium
A kitöltést alátámasztó dokumentumokat, valamint az adatszolgáltatás egy példányát a tervezés ügyiratai között feltétlenül meg kell őrizni. A költségvetési tervezéssel kapcsolatos munkafolyamatok ellátása során elsősorban a költségvetési tervezésre vonatkozó jogszabályokat, az azokban megfogalmazott tartalmi követelményeket kell szem előtt tartani. A tartalmi követelmények betartásáért az intézmény gazdasági vezetője tartozik felelősséggel. A költségvetési beszámolásra vonatkozó szabályok A költségvetési beszámolásra vonatkozó szabályokat értelemszerűen kell alkalmazni a féléves beszámoló elkészítésénél, a háromnegyed éves gazdálkodásról szóló tájékoztatásnál, valamint az éves költségvetési beszámolásnál. A költségvetési beszámolás során a dokumentációk számításait a költségvetési tervezésre vonatkozó szabályok szerint kell elvégezni. Az intézményi beszámolási feladatok ellátásáért a gazdasági vezető köteles a költségvetési beszámolással kapcsolatos dokumentumokat külön nyilvántartásba venni és gyűjtésükről gondoskodni.
Nemes Nagy Ágnes Kollégium - FEOL
- Eladó garázs nagykanizsa
- Legjobb mesék kicsiknek
- NEMES NAGY ÁGNES KOLLÉGIUM SZÉKESFEHÉRVÁR - %s -Székesfehérvár-ban/ben
- Hordozható bluetooth hangszórók | Szín: Terepmintás | AVBox.hu
- Nemes Nagy Ágnes Kollégium - Székesfehérvár - Nemes Nagy Ágnes Kollégium
- Oktatási Hivatal
- Nemes nagy ágnes szorgalom
- MKE 51. Vándorgyűlés
Székesfehérvár Városportál - Önálló kollégiumok
Felhasznaloi velemenyek es ajanlasok a legjobb ettermekrol, vasarlasrol, ejszakai eletrol, etelekrol, szorakoztatasrol, latnivalokrol, szolgaltatasokrol es egyebekrol - Adatvedelmi iranyelvek Lepjen kapcsolatba velunk
Az alapszolgáltatásokon felül biztosított szolgáltatásokért térítési díj szedhető. Ennek mértékét a szolgáltatás bekerülési költségének alapján kell meghatározni, mely a gazdasági igazgatóhelyettes felelőssége. Az alapszolgáltatásokért is térítési díjat kell szedni azoktól a tanulóktól, akik az iskolában tandíj fizetésére kötelezettek. A térítési díj mértéke a Ktv. 117. (1)e. ) szerint. 7. A házirenddel kapcsolatos szabályok A házirend értelmező megismertetése a tanárokkal tantestületi értekezleten, a tanulókkal csoportfoglalkozásokon történik. A házirend megtalálható minden tanári szobában, igazgatónál, igazgatóhelyetteseknél, a könyvtárban és kifüggesztve az aulában. A kollégiumba újonnan érkező tanulóknak a házirend egy példányát át kell adni. A Pedagógiai Program, a minőségirányítási Program és a Kollégium Szervezeti és Működési Szabályzata az intézmény könyvtárában a tanulók és szüleik, valamint a kollégium dolgozói számára hozzáférhetők. A házirend érvényesülésének figyelemmel kísérése különösen az igazgató, az igazgatóhelyettesek, valamint a DÖK feladata.
- Interjú istennel online ecouter
- Lidl lőrinc center san
- Casino superlines vélemények
- Hűtőcsere program 2019 application
- Nav gov tárhely login
- Furcsaságok a földön
- Pálos kolostor salföld
- Youtube vanced letöltés
- Peugeot 308 olajfogyasztás 30
- Eladó ház felsőpakony
- Balázs erika ingatlanközvetítő szentes
- Edda művek utolsó érintés
- Mennyibe kerül a templom esküvő
- Debrecen oti nogyogyaszat orvosok 2
- Alfaparf fodrászat budapest video